Érteni vagy megmagyarázni? Vita a történettudományról!

Érteni vagy megmagyarázni? Vita a történettudományról!

Ma minden a „megmagyarázás” és a „megértés” közötti különbségtételről szóló izgalmas vitáról szól. Ez a téma, amely a 19. század végén Németországból indult ki, rávilágít arra, hogyan értelmezik és elemzik a történészek és bölcsészek az eseményeket.

Hogyan juthat el a történelem összetett játékának lényegéhez? Az erre adott választ nagyrészt Wilhelm Dilthey, korának befolyásos gondolkodója alakította ki. Azzal érvelt, hogy a humán tudományok módszerei nem érhetnek el olyan bizonyosságot, mint a természettudományok. A történelmi szereplők motivációinak és interakcióinak figyelembevétele döntő szerepet játszik. Ez a megkülönböztetés nem csupán akadémiai konstrukció, hanem a történelem megértésének alapját képezi.

Dilthey 1833. november 19-én született Biebrich-Mosbachban, és teológiai környezetben nőtt fel. Pásztor fiaként már fiatalon megtanulta a megértés művészetét. Tudományos pályafutása teológiai, történelem- és filozófiai tanulmányain keresztül olyan pozícióig vitte, amely szerkesztőként és tanárként vitte a berlini és a bázeli egyetemeken. Fő műve, a „Bevezetés a bölcsészettudományba” mantrává vált mindenki számára, aki ezen a területen dolgozik. Dilthe megkísérelte megkülönböztetni a bölcsészettudományokat a természettudományoktól, és a „megértés” fogalmát a vita középpontjába helyezni. Így írja le, hogy a múltat ​​nemcsak meg kell magyarázni, hanem meg is kell érteni.

Az ok-okozati összefüggés és a motiváció megkülönböztetése

A mai vita azt mutatja, hogy az Auguste Comte által alapított pozitivizmus gyakran egyértelmű ok-okozati összefüggéseket keres, míg a német szociológia, különösen Max Weber szociológiája árnyaltabb megközelítést követ. A történészek, mint például Marc Bloch, úgy határozzák meg a történelmet, mint „a nyomokon átívelő narratívát”, amely dokumentarista bizonyítékokat szövi narratív elemekkel, miközben szembeszáll a forráskritika kihívásaival.

Egy másik fontos tényező az, amit Reinhart Koselleck a „források vétójának” nevez. Ez egyértelművé teszi, hogy a tényeket nem lehet önkényesen helyettesíteni vagy manipulálni. A történészek kötelesek hivatkozni dokumentumaikra és gondosan megvizsgálni azok hitelességét. Ez elvezet bennünket ahhoz a négy központi szemponthoz, amelyet Denis Thouard, a párizsi CNRS igazgatója azonosított: forráselemzés, forráskritika, forrásértelmezés és végül az eredmények költői formában történő elbeszélése.

Élénk vita spirituális téren

Christophe Bouton, a Bordeaux Montaigne Egyetem filozófiaprofesszora egy másik dimenziót visz ebbe a vitába azáltal, hogy Hegel idő- és történelemszemléletét tárgyalja. Ez azt mutatja, hogy az elméletek és megközelítések mennyire összefonódnak, és hogyan zajlik felgyorsult az eszmecsere a különböző gondolkodási hagyományok között. A történelem tudományágának és módszereinek kérdése ezért továbbra is a német gondolkodás központi témája marad.

A „megmagyarázásról” és a „megértésről” szóló vita nem veszített aktualitásából, és még mindig forró téma a bölcsészek körében. Dilthey eszméinek hatása és az azt követő viták továbbra is formálják a történelmi tudomány tájképét. Ez egyértelművé teszi: a besorolás színvonala nemcsak tudományos, hanem társadalmi szempontból is óriási jelentőséggel bír.

Így a „megértés” és a „megmagyarázás” közötti határ kevésbé merev, mint gondolnánk, távlatokat nyitva új kutatások és történeti narratívák előtt.

Egy olyan időszakban, amikor az emberiség emlékezete veszélyben van, például a Wayback Machine-ben megörökített digitális világ hatása miatt, még fontosabb, hogy alaposan szemügyre vegyük múltunkat, és értékeljük a rendelkezésünkre álló eszközöket és módszereket. Az ilyen archiválási projektek pénzügyi támogatására irányuló felhívás ezért több, mint pusztán gazdasági kérdés, hanem hozzájárulás a kulturális emlékezethez és identitáshoz.

Ha további információra van szüksége ezekről a lenyűgöző témákról, olvassa el az alábbi cikkekben található részletes nézeteket és vitákat: Radio France, Wikipédia és Archive.org.